Peugeot büszkeség az e-2008. A Peugeot ambiciózus célokat tűzött ki maga elé három évvel ezelőtt. Az egyik célkitűzése az volt, hogy az egyre szigorodó európai CO2-szabályozásnak eleget tegyen. A másik pedig az, hogy 2023-ra valamennyi modellje elérhető legyen alternatív hajtással. Az első cél teljesült, a Peugeot (PSA) évek óta a legtisztább európai gyártó a szén-dioxid kibocsátási rangsorban. A második cél elérése felé is ütemesen halad a márka.

A 210 éves Peugeot története során mindig élen járt az innovatív megoldások terén. Nincs ez másként az elektromos hajtások tekintetében sem. Az első fejlesztéseiket már a múlt század közepén bemutatták a gyár mérnökei.

A környezetvédelmi szabályozások és a fogyasztói magatartás az elmúlt évben felgyorsította „tiszta” járművek iránti igényt. 2020-ban minden korábbinál nagyobb lendületet vett a helyi emisszió nélkül üzemelő – azaz hálózatról tölthető, részben vagy teljesen elektromos – járművek térnyerése. A PSA csoport előrejelzései szerint a villamosított járművek európai piaca 2025-re a jelenlegi érték 13-szorosára fog nőni.

A Peugeot az egyetlen európai autógyártó, amely képes volt 100 g/km alá szorítani járműflottájának átlagos széndioxid-kibocsátását. A sikerben kulcsszerep jutott az egyre szélesebb körben alkalmazott villamosított hajtásláncoknak.

A márka 2020-ban két villamosított szabadidőjárművet kínált ügyfeleinek: a 3008 kétféle plug-in hibrid hajtáslánccal, 225 és 300 lóerős rendszerteljesítménnyel érhető el. Míg a tisztán elektromos e-2008 városi szabadidőjármű 136 lóerős motorteljesítmény mellett 300 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosít.

Az e-2008 komoly szakmai elismeréseket is kapott: idén januárban 2021 legjobb elektromos személygépkocsijának választották meg a francia L’argus autóvásárlási tanácsadó weboldal szavazásán. A brit Top Gear magazin a szabadidőjárművek kategóriájában legjobbnak választotta.

Ugyanakkor a Peugeot nem csak szabadidőjárműveit villamosította: 2020 végére szinte a teljes modellpalettája elérhető volt részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. A Peugeot 508 és 508 SW a 3008-ból ismert 225 lóerős, elsőkerék-hajtású plug-in hibrid egységgel, míg az e-208 az e-2008 modellel azonos, 136 lóerős, tisztán elektromos hajtáslánccal hódított a piacon.

Idén ősszel az egy feltöltéssel akár 280 kilométer megtételére képes, 5 és 7 üléses kivitelben kapható Peugeot e-Rifter bővíti a kínálatot, az év második felében pedig érkezik a vadonatúj Peugeot 308, motorkínálatában 180 és 225 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibridekkel.

Nézze meg a Budai Autóház e-2008 szalonautóját! >>>

A plug-in hibrid járművek a mindennapokban 50 km körüli hatótávolságú tisztán elektromos közlekedést kínálnak, hosszú távolságok megtételére pedig belső égésű motort használnak. CO2-kibocsátás (WLTP): 29 – 50 g CO2/km. A 100 százalékban elektromos járművek pedig átlagosan 150 – 600 km hatótávolsággal bírnak, modelltől és a hatótávolságot befolyásoló egyéb tényezőktől függően. CO2-kibocsátás (WLTP): 0 g CO2/km

Tudta, hogyan működik az e-autó?

A villamosított jármű töltéséhez öt alapvető berendezésre van szükség. Az akkumulátorban csak egyenáram tárolható. A háztartási hálózat azonban váltóáramú. Ezért ezt az áramot át kell alakítani, hogy tölthessük vele az akkumulátort (normál és gyorsított töltés.) Erre szolgál a fedélzeti töltő (OBC.) A gyorstöltő egyenáramot használ, ezért nincs szüksége a fedélzeti töltőre. Így a gyorstöltő ugyanolyan hatékony az alapkivitelű (7,4 kW) és opciós (11 kW) fedélzeti töltővel szerelt típusok esetén: 100 kW-os villámtöltéssel 30 perc alatt 80%-ra tölthető az akkumulátor.

Az elektromos autónak számos előnye van. Az elektromos autók után nem kell regisztrációs adót, átírási illetéket és gépjárműadót fizetni. Nem kell cégautó adót fizetni, illetve lízingszerződéssel vásárolt e-autó után az ÁFA visszaigényelhető. A legtöbb hazai nagyvárosban jelenleg ingyenes a parkolás, amennyiben az autó zöld rendszámmal rendelkezik.

A Peugeot elektromos autóihoz számos töltési opció rendelkezésre áll az otthoni megoldásoktól a nyilvános töltőoszlopokig. Mindegyiket könnyen, egyszerűen és magától értetődően tudja majd használni.

Ismerje meg az Új Peugeot e-2008-as minden részletét! >>>

Share This